Szívdobbanás és alapenergia
Képzeld el, hogy a szíved dobban.
[Bam – bam-bam.]
Ahhoz, hogy a szíved erre képes legyen, elsősorban energia kell. Pici, apró egységekben, éppen annyi, amennyi elegendő a szíved pillanatnyi működéséhez. Nem kell neki több.
Ez az energia a tiéd. Ezzel az energiával, ezzel a szívdobbanással úgy rendelkezel, ahogyan szeretnél, mert a te életed alapja egyetlen szívdobbanás.
Ha akarsz, alszol, úgymond spórolsz az energiával.
De most biztos jönnek a biológusok:
– Á, ez nem igaz, akkor is intenzíven használjuk a testünket!
Rendben, értem.
Vagy ott van az, amikor az adrenalin segítségével picit többet fogyaszt a testünk. De a lényeg az, hogy mi szabályozzuk. Mindig pontosan annyit használunk, amennyi szükséges.
Ezt hívják élet-alapjognak.
Lehet, hogy ezt most találtam ki, de ha így lenne, akkor is ezt diktálná az igazságérzetünk. Mert ez a miénk, és ezzel mi rendelkezünk.
Az én világomban az emberek alapvető életéhez szükséges energia életjog. Nem gondolom, hogy ezért nekünk fizetnünk kellene. A földi élet nem erre van kitalálva. Minden és mindenki használja az életéhez szükséges alapenergiát, és amikor véget ér az élettel töltött szakasza, az energia ismét visszakerül az energiafolyóba, annak szerves részeként. A jövő élőlényei pedig ebből fejlődnek tovább.
De ne menjünk el ennyire spirituális irányba.
Az energiafolyó rétegei
Ma hogyan is működik ez a rendszer?
Tegyük fel a kérdést.
Képzeljük el, hogy az energia egy folyó, amely most kusza, rétegelt, összemosott és szennyezett. Ebben a folyóban benne van a fosszilis energia, a vízenergia, a szélenergia, a fotovoltaikus energia, az atomenergia, valamint a mostani nagy sztár, amely szintén ide készül: a fúziós energia.
Ahogy ez a folyó egyre sűrűbbé válik, úgy lesz egyre homályosabb és átláthatatlanabb.
A köztudatban azt hintették el:
– Ne gyere közelebb, mert ez a folyó veszélyes! Nem értesz hozzá, és csak bajt okozol, ha beleavatkozol!
Ezt mantrázzák az emberekbe, amióta értjük… Á, nem. Inkább csak ismerjük az energiát.
Az emberek pedig ezt tényként el is hiszik, mert olyan sokszor hallják.
Még én is elhittem egy ideig. Igaz, engem mindig foglalkoztatott az a kérdés, hogy ha valaki valamit mond és megalkot, akkor az biztosan megtanulható, alkalmazható és továbbfejleszthető.
De most nem ez a lényeg.
Térjünk vissza a képzeletbeli energiafolyóhoz.
Valaki ott áll az energiafolyó szélén. Legyen ő egy megmondó ember. Azt mondja:
– Hohó! Ehhez a folyóhoz ások egy árkot, és akkor felém folyik az energia egy része.
A folyópartra aztán újabb megmondó emberek érkeznek, akik egymás hívására jelennek meg, és szintén ásnak maguknak egy-egy kis árkot. Ezzel biztosítják a hozzáférésüket az energiafolyóhoz és annak tartalmához: az energiához.
Mivel az általuk kivágott kis energiaág felett rendelkeznek, így az ott átfolyó energia fölött is ők diszponálnak. Teljesen mindegy, hogyan került az energia eredetileg a folyóba.
Az emberek alapvető működéséhez szintén energia kell. Ezt kihasználva a megmondó emberek csak bizonyos feltételek mellett hajlandóak alapvető energiát adni mindenkinek.
Tegyük fel, hogy egy egység energiáért másfél egység dollárt kérnek.
Ez azt jelenti, hogy már az első kapavágásért, amelyet az energiafolyó partján tett, azonnal 0,5 dollár tiszta nyereséget kap.
De ismerjük az ember természetét:
– Neki miért van több, nekem pedig miért nincs? Vegyük el tőle, és akkor a miénk lesz!
Ezzel azonban kompromittálják az energiafolyóhoz való hozzáférésüket és a megmondó emberekkel kialakított közvetlen kapcsolatukat.
Ez a megmondó embereknek nem jó!
Összeülnek, és eldöntik, hogy nincs szükségük közvetlen kapcsolatra. Ezért létrehoznak újabb gátakat.
Kell egy hálózatüzemeltető.
Kell egy mérlegkörfelelős.
Kell egy útvesztő – lásd: az energiapiac.
Kell egy trader.
Kell egy aggregátor.
Kell egy termelő.
És csak ezután jöhet a fogyasztó.
Kell továbbá egy átláthatatlan rendszer, amelyet a fogyasztók nem látnak és nem értenek. Tudják, hogy létezik, de azt is érzik, hogy túl nehéz lenne megérteni, ezért inkább neki sem indulnak.
Igen ám, de ezeknek a rétegeknek mindegyiküknek van önköltsége és profitérdeke, amelyhez ragaszkodnak. A hozzáadott értékük viszont erősen konvergál a nullához.
Így alakul ki a jelenlegi rendszer.
Egy egység energiáért átlagosan 78 egység fiskális elemet adunk, pedig csak néhány réteg került bele.
Ez most mindenki számára rossz.
Bocsánat: egy embernek, pontosabban egy bizonyos rétegnek jó. A megmondó embereknek.
Így ugyanis minden hozzájuk folyik. Mindent ők szabályoznak, és ők döntik el, hogy kihez, mikor és mennyi energia kerül.
Ezért torzult el teljesen a jelenlegi világ energiastabilitása.
Vannak régiók, ahol még vezetéket sem láttak, és vannak olyan helyek, ahol automata vécékbe végezhetjük a dolgunkat. Van olyan földrész, ahol nem kevesebb mint 300 millió ember nem kapja meg még az élethez szükséges alapenergiát sem.
Holott ez az energiafolyó, energiatenger vagy energiahalmaz mindenhol jelen van.
Az első réteget azonban a megmondók alkotják, akik a saját pénzünkön – nem az övékén, hanem a mi saját pénzünkön – építik fel az energiagátakat és az energiacsapokat. Ha pedig fizetünk, akkor drágábban kapjuk meg az energiát, mint amennyi az alapvető működésünkhöz szükséges lenne.
Mit akar a SATIS?
És akkor feltehetjük a kérdést:
Mit akar a SATIS?
Rombolni?
Szétszakítani?
Összezavarni?
Vajon mit?
És most jön az, hogy a megmondók látják a SATIS lényegét és a hozzáadott értékét. De azt is látják, hogy ez számukra káros, a javaikat kockáztatja, és félelembe sodorja őket.
Ugye, milyen hangzatos és erős szavak?
Ez a manipuláció egyik legjobb eszköze: a drámai hatás.
De nem.
A SATIS egy új, egységesebb rendszer, amelyben az alapenergia – kihangsúlyozom: az élethez szükséges alapenergia – alapjog, és mindenkinek jár.
Ez az első része. Szerintem ez a legfontosabb része.
A második az átláthatatlan rendszer megvilágítása és érthetővé tétele egy tokenrendszer keretében.
Mire is gondolok?
Ha kimegyek az energiafolyó partjára, előveszek egy tiszta, áttetsző poharat, és belemerítem az energiafolyóba, akkor tisztán látom, mi van a pohárban.
Átlátok rajta.
Megértem.
Megvizsgálom.
És döntést hozok.
Ezt a poharat a SATIS egy tokenbe zárja, és láthatóvá teszi azt, ami a pohárban van. Megmutatja, milyen energia található benne: fosszilis, zöld, atomi vagy fúziós energia.
Tisztán látom, és el tudom dönteni, hogy használom-e, és ha igen, mire.
Ezzel a rendszerrel azonban nem csak ezt érhetjük el.
Ha például egy termék elkészül és piacra kerül, akkor azt is láthatom, hogy az adott termék milyen és mennyi energia felhasználásával készült. Itt is én hozhatom meg a döntést arról, hogy ezt akarom-e vagy sem.
Az energiatárolási piacon sem az lesz a fő szempont, hogy:
– Termelj, csatlakozz, és ha már csatlakoztál, akkor annyiért veszem meg tőled az energiát, amennyiért akarom.
Ma így alakul ki a negatív energiaár, miközben máshol nincs elegendő energia az élethez.
Ne feledjük azt sem, hogy nem én, hanem a gazdaság fő megmondói is elismerték: a globális fiskális evolúció következő lépése nem a jelenlegi formájában létező pénz jövője lesz, hanem az energiaalapú devizáké.
Ezt az utat mutatja az elmúlt tizenöt év is.
Létrejött a digitális arany, a BTC. Erre szüksége volt ennek a világnak, hiszen kimondhatjuk, hogy ez volt a fiskális evolúció következő szintjének katalizátora.
Most digitális aranyként aposztrofálják.
Pedig energetikai szempontból egy kifejezetten agresszív, energiapazarló rendszer. Bruttó energiából hoz létre nettó értéket.
De erre szükség volt.
Ez az evolúció lényege.
Megalkotunk valamit.
Használjuk.
Örülünk neki.
Majd egy idő után elkezdjük jobbá tenni.
Ez indította útjára a SATIS Paradigmát.
A SATIS-nak jelenleg van egy pohara, amelyben tisztán látja a benne lévő energia minden részletét. Ezt az energiát tokenizálja, és bárki számára elérhetővé teszi.
A SATIS Paradigma pedig a kéz, amely tartja ezt a poharat.
És nettó értéket generál automatikusan a jelen és a jövő embere számára.
Tudásból partnerség
A SATIS azonban nem ellenségként tekint a jelenlegi energetikai rendszer szereplőire.
Különbséget kell tenni a rendszer hibái és azok között az emberek között, akik tudásukkal, tapasztalatukkal és mindennapi munkájukkal működtetik azt.
A hálózatüzemeltetők, a termelők, a mérlegkörfelelősök, az aggregátorok, a kereskedők, a mérnökök, a fejlesztők és a szabályozási szakemberek mind olyan tudással és tapasztalattal rendelkeznek, amely nélkül a jövő energetikai rendszerét sem lehet felépíteni.
A SATIS nem ezt a tudást akarja eltörölni.
Nem akarja semmissé tenni mindazt, amit eddig felépítettünk, és nem akarja félresöpörni azokat az embereket, akik a jelenlegi rendszer működéséhez hozzájárultak.
Éppen ellenkezőleg.
A SATIS ezekre az emberekre és erre a tudásra lehetséges partnerként tekint. Olyan partnerekre, akiknek a tapasztalatával, építő tudásával és gyakorlati ismereteivel közösen lehet megalkotni a jövő rendszerét.
A SATIS nem a jelenlegi szereplők helyét akarja elfoglalni.
Azt szeretné, hogy az eddig megszerzett tudás egy átláthatóbb, ellenőrizhetőbb, igazságosabb és emberibb rendszer alapjává válhasson.
Az együttműködés azonban nem jelentheti az alapelvek feladását.
Nem jelentheti azt, hogy az átláthatóság, az ellenőrizhetőség, az integritás vagy az alapenergiához való igazságosabb hozzáférés elvei alku tárgyává válhatnak.
A SATIS minden olyan ember és szervezet felé nyitott, amely kész ezen alapelvek mentén közösen gondolkodni, alkotni és építeni.
Mert a jövő energetikai rendszerét nem egymás ellen kell megalkotnunk.
Egymás tudására építve kell létrehoznunk azt.
Az első letett kő
Ahogyan Nikola Tesla, valamint előtte és utána sok más ember is letett egy-egy követ a fejlődés útján, úgy a SATIS célja sem az, hogy önmagának tulajdonítsa az egész út megépítését.
A célja csupán az, hogy ehhez az építkezéshez ő is hozzá tudjon tenni egy követ.
Egy olyan követ, amely talán az éppen készülő út alapjának részévé válhat. Egy követ, amelyre később mások is építhetnek, amely továbbfejleszthető, és amely közelebb vihet bennünket egy átláthatóbb, igazságosabb és emberibb energetikai rendszerhez.
Lehet, hogy ez csak egyetlen kő lesz a sok közül.
De minden út egyetlen letett kővel kezdődik.